Van egy listám. Szavakkal, kifejezésekkel, amiket az elmúlt pár hónapban, június vége óta tanultam meg:
AAR (After Action Review)
KM (Knowledge Management, Knowledge Management System, Knowledge-based System)
IM (Innovation Management, Idea Management)
SW (Semantic Web)
Movement
CS (Crowd sourcing)
CBR (Case-base reasoning)
EF (Experience Factory)
...
etc.
kardántengely :)
fizikai, érzelmi, intellektuális és spirituális egyensúly
Nigel Marsh TED előadásában azt mondja ezen a négy területen kell egyensúlyt teremtsünk. És ahhoz, hogy változtassunk, hogy jobb legyen az életünk, nem szükséges azt fenekestül felforgatnunk. Az apróságokban van a lényeg.
Mint, ahogy a hálózatokban a gyenge kapcsolatok adják a szilárdságot és egyben a rugalmasságot. Azok a kapcsolatok, amik "gyengék".
Olyakor elcsúszok, de azt hiszem képes vagyok az egyensúlyt tartani. Az utóbbi időben túlzottan kiemelkedik az intellektuális, aláesett az érzelmi, és csapong a fizikai... igen, a spirituális talán sosem volt a helyén, bár ki mit ért ez alatt.
Életemben először a Bolyai Műhelynek írtam motivációs levelet. Az volt az első igazi interjú, felvételi, kiválasztás, amiben részt vettem. Alig emlékszem rá... Kerestem már az önéletrajzot, és motivációs levelet, amit arra az alkalomra írtam, de nem találtam meg. Az életem olyan időszaka volt, amikor még az otthoni gépen pötyögtem, még nem volt saját kis dokumentum birodalmam laptop formában.
Ezen a kiválasztáson sikeresen szerepeltem. Felvettek. A gólyatáborban felolvasták a motivációs levelem részletét. És azóta hol vagyok. Teljesen kiszakadt az életemből az a darab. Maradt egy tanulmánykötet egy publikációmmal, és sok szép emlék, tanulságok, és bosszantó emlékek abból az időszakból, amikor még nem voltam elég nyitott...
A második elbeszélgetésem a Gordio Csoport irodájában történt. Motivációs levelem és önéletrajzom alapján elnyertem a kiválasztást végzők tetszését, és egy olyan ember mellé kerültem, akitől sokat tanultam. Akin láttam, hogy élvezi a munkáját, és képes megszervezni az életét úgy, hogy abba minden beleférjen.
A következő interjúm a BME felvételi. Nagyon rövid volt. De eredményes. Felvettek.
A legközelebb az EuJobs-hoz jelentkeztem állásra. Behívtak, így az első akadályt ismét sikeresen vettem. De nem voltam motivált. Kiválasztás lett volna a feladat, és nem az érdekelt, csak az, hogy kapjak érte pénzt. Nem vettek fel, de vissza sem jeleztek. Nem szeretem az ilyen HR-es cégeket.
A következő a Corporate Values. Szintén érdekesnek találták a motivációs levelemet arra, hogy elbeszélgessenek velem. Felvettek, bár nem arra a munkára, amire jelentkeztem.
Legutóbb éltem meg életem legkellemetlenebb, és legizgalmasabb kiválasztását a Common Purpose-nél. Lenyűgözött a cég a honlap alapján. Elképesztően szuper kezdeményezésnek tartom a filozófiát, amivel dolgoznak. Az interjú egészen jól zajlott, még szituációs feladatok is voltak, és bizony in english - ami nem ment olyan jól. Sajnos nem engem választottak. A visszajelzés alapján (mert kaptam) pozitív kisugárzású ember vagyok, és talpraesett bizonyos szituációkban, problémaközpontú gondolkodású, és kitartó. Azonban féltettek az idő miatt, hogy majd nem tudom összeegyeztetni a két gyakornoki munkát. Illetve úgy érezték, hogy kellemetlen helyzetekbe nem tudnék bele állni. És a legfőbb ok, amiért nem engem választottak az az, hogy volt egy lány, aki mind motivációban mind elkötelezettségben vitte a mezőnyt, és őt választották.
Akárhogy is nézzük, egyenlőre nem olyan rossz ez az arány :)
Új tanév. Az életemnek az a pontja, amikor egy évem van, és kikerülök a "munka világába".
Határidők. Májusban diplomamunka, előtte nyelvvizsga, jogosítvány, jól teljesíteni a tárgyakat, mert kell a pénz.
Kell a pénz. És jelenleg fizetés nélkül dolgozom. És szeretnék egy notebook-ot, hogy állandóan használhassam. Bárhol-bármikor. Hogy akármelyik pillanatban leírhassam, ha valami eszembe jut, hogy a buszozások alkalmával is hasznosan teljen az idő...
De ki fogja megvenni? Ki fizeti ki a jogosítványomat? Ki fizeti az életemet? Egy év múlva nekem kell. De miből? Optimista ember vagyok, és ami most úrrá lett rajtam az nem a pesszimizmus, hanem a realizmus.
Mindig eszembe jut, hogy mennyire más karrier előtt állnak más hátterű emberek.
Egy év múlva, ha megkapom a diplomám, nem költözhetek haza, mert nem akarok. És ki fog támogatni? Amikor az egyetemi létem is attól függ majd, hogy kapok-e segélyt. Most úgy fest. Ilyenkor kérdezem meg, hogy ezt érdemlem?
A kicsi lány, akivel büszkélkedni lehetett... Mintagyerek. De unalmas a minta élet. Legyen diplomám egy év múlva, és mit fogok vele kezdeni... Nem 35 ezer forint lesz a kiadásom egy hónapban. Ez a 35 000 csak tető lesz a fejem felett télen-nyáron. És nem ettem, nem vettem ruhát, nincsenek meg azok a feltételek, hogy fejlődjek. Arról nem is beszélve, hogy félre is kell tenni, gyűjtögetni a jövőre.
Nem félek dolgozni. Félek attól, hogy nem az lesz a munkám, amiben jól érzem magam. Nem az lesz a munkám, amiért az egyetemen megdolgoztam. Tartok attól, hogy olyat kell elvállalnom, ami majd nem tesz boldoggá. Mert én azt akarom, hogy a munkám boldoggá tegyen, feltöltsön, és rajongással árasszon el. Szeretni akarom a munkám. Hasznos munkát akarok végezni.
